INTERWATER BOJLI CSALÁD
INTERWATER BOJLI CSALÁD
Amikor elkezdtük a HiCARP bojlikat megtervezni és létrehozni, az INTERWATER volt az első, melyet legyártottunk és tesztelés alá vetettünk. Megalkotása igazi csapat munka volt. Itt a Pontycentrum csapatánál már évek óta mindenki előszeretettel használta a saját gyártású fűszeres csalikat, mert a régen berögzött tapasztalatok ellenére - hogy csak lehűlő és csak felmelegedő vizekben működnek - évek alatt bebizonyították, hogy a legmelegebb vizekben is bátran használhatjuk őket. Verseny körülmények között pedig egészen szenzációs az eredményességük, mivel erőteljes füszeres illat és ízviláguk révén a pontyok kicsivel gyorsabban rátalálnak az etetésre, ezért a horgászok úgynevezett gyors csaliként emlegetik a fűszeres golyókat. Mindezeket figyelembe véve alkottuk meg az Interwater csali szériát, mely a nevében is tükrözi univerzális és széleskörű használhatóságát.
Az Interwater gerincét négy fajta halliszt, többek között alacsony hőkezelésű és enzimkezelt hallisztek alkotják. Emellett speciális növényi lisztkeverékek, tejprotein, madáreleség lisztek, por- és folyékony alakú máj, élesztő, betain, vajsav, valamint három különleges és hosszú évek óta bizonyítottan jól működő étvágy stimuláló is gondoskodik a kiváló csalogató hatásról és a jó emészthetőségről. Természetesen a fűszeres bojlikból kimaradhatatlan a világ legjobb lisztkeveréke a Haith's által gyártott legendás Robin Red is növeli az Interwater erejét. Tartalmaz még egy, a Pontycentrum csapata által már régóta eredményesen használt speciális fűszerkeveréket is, mely igazi esszenciát ad a csalinak és ezáltal prémium kategóriába emeli. Nem titok, hogy ezt a bojlit a csapat már évek óta, kiváló eredményességgel használja privát és versenyhorgászatoknál egyaránt, de most már mint "INTERWATER", készségesen áll minden pontyhorgász szolgálatába.
Termékek rendezése:
név szerintár szerint (növekvő)ár szerint (csökkenő)