PONTYCENTRUM

MAGYARORSZÁG

hirek

Június első napjaiban – rapid pontyrandi Bendó Ágnes jóvoltából

Június első napjaiban 1,5 hónap kihagyás után női csapattársunk ismét a vízparton találta magát. Ági a lakóhelye közelében található kis tavat vette célozta meg, amely mint utólag kiderült remek választásnak bizonyult a napos időben. A néhány órás kalandról, Ági így mesél..

Régi hely, új kalandokkal

Idén rövid, 3 napos túránk helyszíne ismét a Balaton déli partjára esett, egy számunkra jól ismert helyen. A helykeresés után úgy döntöttünk, hogy 1-1 bottal megpróbálkozunk a marás utáni töréssel, hátha szerencsénk lesz. A tavalyi tapasztalatok alapján tavasszal a sekély rész jobban működik, mint a mélyebb, de új dolgokat sem árt kipróbálni.

Napjainkban a fejlesztés nem áll meg, mint ahogy a Gardner cég Angliai gyárában sem.  Folyamatosan próbálnak jobb és jobb, újabbnál újabb termékeket kitalálni a horgászok nagy örömére. Érdemes tudni, hogy a Gardner cég nem Kínában gyártatja a horgokat, hanem Angliában, a saját üzemében készülnek a „tűk”. A minőség garantált. 

A mai nap: 2018 Április 8. Számomra nem a választások miatt fog emlékezetessé válni. Ez a vasárnap is úgy indult, ahogy a többi szokott. Üzenetet kaptam egy számomra ismeretlen embertől, ami nem is lenne furcsa, hiszen munkámból adódóan, vagy a horgászat miatt rendszeresen keresnek tanácsokért. Sajnos most nem tanácsot szeretett volna kérni, hanem két fotót küldött, némi magyarázattal. Amit nagyon köszönök neki, mert nem vagyok semmilyen horgász csoportban sem jelen, így nem értesülök dolgokról. A képen az a hal volt, amit 2016 őszén sikerült megfognom a Tisza-tó, több mint 10000 hektáros vizéből. Nem lepődtem meg, vártam már, hogy ki lesz az a szerencsés horgász, akinek ismét sikerül megfogni ezt a szépséges halat, ami akkor nekem a MINDENT jelentette amit el lehet érni egy vadvízi horgásznak!

A Pontycentrum csapatában Kovács Balázs, a Balaton szerelmese

Egy ízig-vérig balatoni pontyhorgásszal bővült a Pontycentrum csapata Kovács Balázs személyében. Fogadjátok szeretettel Balázs bemutatkozó sorait.

Bemutatkozik finomszerelékes csapattagunk - Nyéki Viktor a Pontycentrum csapatában

A Pontycentrum Magyarország örömmel jelenti be, hogy csapata egy újabb taggal bővült. Ettől az évtől a finomszerelékes “vonalunkat”, Nyéki Viktor debreceni feeder versenyhorgász fogja erősíteni. Az alábbiakban fogadjátok szeretettel Viktor bemutatkozó sorait.

2017 margójára – évértékelő Folytyik Zoltántól

Folytyik Zoltán, kis csapatunk oszlopos tagja, ezúttal kivételes hangvételű és egyedi stílusú írásában szeretné megosztani a kedves olvasókkal a tavalyi év horgásztúráinak sikereit és kudarcait. És, hogy Zoli milyen eredményekkel zárta a 2017-es évet? Az alábbiakban kiderül!

Látóképi télelő – szezonzáró 48 óra a tározón

A Látóképi víztározóra november utolsó napjaiban látogattam el. Az enyhe időjárás lehetővé tette a két éjszakás, 48 órás, „sátorozós” kalandot, ami ilyenkor télvíz idején nagy szó. Mivel az égiek kedveztek a pecának, nem habozhattam, mert biztos voltam benne, hogy ez lesz az év utolsó hosszabb túrája.

A szuper csípős kendermag tuning – készítsd el misztikumok nélkül!

A kendermag kétségkívül már évtizedek óta az egyik legnagyszerűbb csalija a pontyhorgászatnak. Erről a legfantasztikusabb aprómagról tényleg elmondható, hogy kiállta az idők próbáját és szinte semmit sem veszített vonzó hatásából. Az alábbi írásban egy egyszerű útmutató segítségével még hatékonyabbá tehető a kender, magasan megnövelve a fogósságát.

Duplán 20 felett – Gyékényesi álom az őszi horgásztúrán

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon hogyan is kezdjek neki mostani írásomnak, hiszen egy nem mindennapi horgásztúrán vagyok túl. De talán kezdjük az előzményeknél….

Mint több más honlap, a mi honlapunk is sütiket használ a felhasználói élmények teljességéért.
Adatvédelmi tájékoztató megtekintése

Engedélyezem