hirek

Női csapattársunk, Bendó Ágnes egy instant pontyozásra látogatott el, a Hegyeshalmi Vasutas Sporthorgász Egyesület kezelésében lévő, Stettni elnevezésű vízre, amely a település határában helyezkedik el. Ágnes az eseménydús horgászatáról így mesél…

Mindenkinek biztos van egy olyan horgászata, vagy horgászélménye, ami azonnal beugrik neki, vagy a legjobb élményei között tartja számon. Az én horgász pályafutásom egyik, ha nem a legnagyobb élménye a Franciaországban található Cassien víztározón volt. Mint közép-európai egyszerű vidéki gyerek nekivágtam, hogy szerencsét próbáljak ezen a legendás tavon! Talán a legmisztikusabb hely a pontyhorgászatban. Hogy miért is? Aki esetleg nem tudná, itt fogta Kevin Ellis 1986-ban a világ első óriás pontyát 34,5kg-mal, ami egy életre megváltoztatta a pontyhorgászatot, és szinte forradalmat indított el!

Úgy gondolom, a pontyhorgászatnak több állomása van. Gyerekkori szenvedélyünk az idő előrehaladtával sem változik, csak nemiképp átalakul. Állomások ezek egy hosszú úton.

Október végére jár az idő, de valahogy az időjárás nem nagyon akar tudomást venni erről. Napközben, napos, szélcsendes idők váltogatják egymást, az éjszakák enyhén és fagytól mentesek, szinte kellemesek. Még szeptemberben találtuk ki egy közös peca ötletét Folytyik Zoli barátommal, amit október közepére-végére tettünk, ő kettő, én egy hétre. Ez több csapattársunk érdeklődését is felkeltette, így Hadnagy Sanyi, Dankó Peti és Tóth Karcsi is csatlakozott hozzánk hosszabb - rövidebb időre. Kedvenc vizem, a Tisza-tó mindig rengeteg meglepetést tartogat számomra, egy örök, megfejthetetlen rejtély az egész víz, ami sosem tudjuk, melyik arcát mutatja majd felénk.

Október közepén tíznapos horgásztúrára érkeztem Gyékényesre. Az első öt napot a nagy sziget északi oldalán töltöttem, a maradékot pedig egy barátomnál a nyaraló soron.

A nyár már lassan vége felé közelít, de valahogy a hőmérséklet ezt nem akarja tudomásul venni. A nap rég túl van a delelőn, mire ismét a vízparton találom magam. A forró levegő az arcomba vág, de valahogy most egy cseppet sem zavar. A csónakom felpakolása után szinte patakokban folyik a verejték a hátamon. Jól esik a szél érintése, ahogy motorozok célom felé a Szőke-Tisza kacskaringós hullámain.

Több heti vidéki munka után úgy alakult hogy egy hetet otthon dolgozunk aminek nagyon megörültem mivel tudtam hogy akkor lehetőségem lesz egy rövid hétvégi pecára, amit természetesen a Látóképi tározón töltöttem. Mindig előszeretettel próbálok ki új helyeket a tározón, ezúttal sem alakult ez másképp.

Mivel nem vagyok egy versenyzős alkat, és még nem is indultam soha horgászversenyen, kicsit kétkedve fogadtam a hírt a páromtól, hogy indulnunk kellene a Látóképi baráti találkozón.

Eltűnőben van már a tél, a jó idő pedig mindig simogatja a horgászok lelkét. A kedvenc évszakomban, a tavaszban járunk éppen. A komor szürkeség lassan átadja mindennapjait a színeknek, a napsütésnek. Végre elmúlnak a hosszú sötét éjszakák, és megnyúlnak a melengető nap érintései. A tavasz kezdetével, mintha újjászületnék. Energia áramlik szét a testemben a tavaszi nap melengető sugarai és a lassan rügybe, majd levélbe szökkenő növények láttán.

A szokatlanul meleg tavaszi időben teltek hétköznapjaim, amikor felfigyeltem az időjárás jelentés felhívására, miszerint a hétvégén drasztikus lehűlés érkezik erős északi széllel, csapadékkal. Ilyenkor mindig eszembe jut a 2018 június 23.-i horgászat, amikor párommal Lajtman Marcellával, egy jó kis csapatmunkával sikerült horogra csalni a Látóképi tározó egyik ikonikus pontyát, az Öreg Tükröst.