PONTYCENTRUM

MAGYARORSZÁG

hirek

Út a győzelemig, avagy egy csodálatos horgászélmény története

Kiscsapatunk már régóta tervezgette, hogy elinduljon egy olyan rangos megmérettetésen, mint az NBBH. Az utolsó balatoni túráink alkalmával egyre csak erősödött bennünk az érzés, hogy megpróbálhatnánk ”élesben” is. Elhatározásunkat tettek követték: regisztráltunk, és vártuk a sorsolás eredményét… Nagy izgalom, és igen: bejutottunk, sikerült, boldogok voltunk, hogy mi is a mezőny tagjai lehetünk!

Igaz a mondás, hogy lassú víz partot mos! Nagyon sok horgászatom után ezúttal, az egy hetes túrám alatt, viszonylag hamar megajándékozott a Gyékényesi-kavicsbányató egy igen remek hallal. A harmadik napon majd félórás fárasztás és merítést követően remegő lábakkal álltam a csónakban, és csodáltam azt a gyönyörű, termetes tőpontyot, amit sikerült fognom.

Szeptemberben Gyékényesen

Szeptember közepén párommal kedvenc vizünkre, a Gyékényesi kavicsbányatóra látogattunk el. Az ötnapos túra alatt meglepően sok pontyot terelhettem a szákba, többek között kettő 20+ is horogra akadt.

A nyár utolsó hónapjában járunk. Az idei év megint változatos arcát mutatja az időjárást tekintve, de ez nem szegte kedvemet egy a szokásosnak mondható hosszabb túrára sem. Hirtelen jött az ötlet, mivel kaptam egy hét pihenőt, igaz meglepetésként hatott. Nem is gondolkodtam sokat a helyszínen, mert már a tavalyi évben elhatároztam, hogy van még mit megismernem a kicsinek nem mondható, de annál rapszódikusabb Látóképi víztározó kincseiből. Gyors körtelefon után szombaton útnak is indultam az ország másik végébe.

2020.08.25.

Folytyik Zoltán - Amúrok földjén

Egy nosztalgikus pillanat hatására horgászatra kerekedtem fel augusztus közepén. Nem sűrűn vágok neki a pecának nyáron, nem szeretem. Egyrészt a nagy meleg miatt, másrészt a pontyok nem ebben az évszakban vannak a legjobb formájukban, súlyukban. Természetes vizeinken a nagy kánikula miatt elkezdődik egy visszatérő jelenség évről-évre, ami gátolja a nagyponty horgászatát, ez pedig nem más, mint a kagylók pusztulása. Ebben az időszakban szinte minden hal ezeket a tetemeket fogyasztja a harcsáktól a nagytestű pontyokig, így kisebb az esélye horogra csalni egy-egy öreg pontyot. Persze nem lehetetlen csak nehezebb, mint más időszakban.

A 100 órás csatorna csata

Csapattársunk, Horváth Krisztián, a változatosság kedvéért most nem a Gyékényesi kavicsbányató partján verte fel táborát, hanem a vadregényes Nyugati-övcsatornára látogatott el. A pontyos kalandjáról, így mesél…

2020.05.07.

Tavaszi kezdés

Sajnos a tavaszi pecát átírta a korona vírus, nem úgy indult az év, ahogyan azt mindannyian terveztük. Némileg örültünk, hogy van idő végre egy hosszabb horgásztúrára. De sajnos ez üröm az örömben, mivel a gazdaság igencsak hanyatlásnak indult. A visszaesés a horgászpiacot is érinti, így a mi boldogságunk sem volt felhőtlen. Ettől független megbeszéltünk egy hosszabb pecát a Pontycentrum csapatával.

Rapid peca Gyékényesen

Csapattársunk, Horváth Krisztián az első tavaszi napsugarak melengető érzését vajon hol is élvezhette volna máshol, mint a legkedvesebb horgász vizén, Gyékényesen. De nyilván a rövid hétvégi horgászatnak nem csak ez volt az apropója, hanem egy szíves invitálás is. A rapid pecáról Krisztián, így mesél…

Tavaszi zsongás a Stettnin – Bendó Ágnes rapid horgászata

Női csapattársunk, Bendó Ágnes egy instant pontyozásra látogatott el, a Hegyeshalmi Vasutas Sporthorgász Egyesület kezelésében lévő, Stettni elnevezésű vízre, amely a település határában helyezkedik el. Ágnes az eseménydús horgászatáról így mesél…

A kommunizmus árnyékában

Mindenkinek biztos van egy olyan horgászata, vagy horgászélménye, ami azonnal beugrik neki, vagy a legjobb élményei között tartja számon. Az én horgász pályafutásom egyik, ha nem a legnagyobb élménye a Franciaországban található Cassien víztározón volt. Mint közép-európai egyszerű vidéki gyerek nekivágtam, hogy szerencsét próbáljak ezen a legendás tavon! Talán a legmisztikusabb hely a pontyhorgászatban. Hogy miért is? Aki esetleg nem tudná, itt fogta Kevin Ellis 1986-ban a világ első óriás pontyát 34,5kg-mal, ami egy életre megváltoztatta a pontyhorgászatot, és szinte forradalmat indított el!

Mint több más honlap, a mi honlapunk is sütiket használ a felhasználói élmények teljességéért.
Adatvédelmi tájékoztató megtekintése

Engedélyezem