PONTYCENTRUM

MAGYARORSZÁG

A hal, amire már nagyon vártam

A hal, amire már nagyon vártam

2020.09.28.

Igaz a mondás, hogy lassú víz partot mos! Nagyon sok horgászatom után ezúttal, az egy hetes túrám alatt, viszonylag hamar megajándékozott a Gyékényesi-kavicsbányató egy igen remek hallal. A harmadik napon majd félórás fárasztás és merítést követően remegő lábakkal álltam a csónakban, és csodáltam azt a gyönyörű, termetes tőpontyot, amit sikerült fognom.

A partra érést követően megmértük a súlyát, és a mérleg nyelve 25 kg-nál állt meg. Örömkönnyek között tudatosult bennem, hogy végre hozzám is kegyes volt Fortuna!

Két nappal később, éppen kint ültem a parton, és még mindig a halon elmélkedtem, amikor ismét megszólalt a jelzőm. Mikor megemeltem a botot, még mit sem sejtettem, hogy újra mekkora hal van a zsinór másik végén. Ez is  hatalmas erővel küzdött a mélységben. Ahogy fölé értem, egyből tudtam, jó hal lesz ő is.

A sikeres fárasztás után, egy csodaszép tükörponty pihent a merítőmbe. Gyorsan a part felé vettem az irányt, a mérlegelésnél a mérleg 21,10 kg-ot mutatott!

Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy ez velem történik meg! Egy hét alatt a kettő 20 kg feletti hal mellett számos 10-17 kg közötti ponty jött még. Nagyon nagy élmény volt ez az egy hét számomra, amit soha nem fogok elfelejteni!

Csalinak gyári CC Moore Odyssey XXX bojlit, illetve CC Moore alapanyagokból gyúrt, fűszeres jellegű bojlit használtam. Mindkettő eredményesnek bizonyult a túra alatt!

 

Tisztelettel: László Gábor

Pontycentrum Magyarország

Mint több más honlap, a mi honlapunk is sütiket használ a felhasználói élmények teljességéért.
Adatvédelmi tájékoztató megtekintése

Engedélyezem