Hírek
LEGFRISSEBB HÍREINK
2023.05.19.
Balatoni túra
A Tisza-tavi verseny után úgy döntöttem, hogy pihenés gyanánt ellátogatok a Balatonra egy pár napra. Az északi partot vettem célba, azon belül is Szigligetet. Május 14.én indultam el. Mikor ideértem szeles esős idő fogadott, mondanom se kell kettes viharjelzéssel indítottam a túrám.
Gyors táborállítás, a felszerelések elrendezése következett. Mivel hamar rám sötétedett nyugovóra tértem.
2023.05.17.
Amikor minden összeáll…
Legutóbbi beszámolóm végén azzal köszöntem el, hogy hamarosan visszatérek a Balatonra.
Alig egy hónapot kellett várnom rá, és május első hétvégéjén ismét Badacsonyba érkeztünk, igaz most is csak egy „ 72” órás megmérettetésre. Bennem volt még a múltkori élmény a 20 kilós tőponttyal, így minden élére volt rakva fejben a folytatáshoz.
Kora délelőtt érkeztünk, mivel most több időt akartunk a helykeresésnek szentelni. 10 óra elmúlt, mire vízre tettük a gumicsónakot, és kezdődött a radarozás, tapogatás. Sajnos most sem találtunk semmi kirívót az aljzaton az iszap vastagságát kivéve. Vendéglátónk szavaival élve olyan sima a terep, mint egy biliárdasztal. És tényleg!
Bójázásnál négy külön távolságot preferáltunk, 340, 270, 200, és 120 méteren. Elmúlt du. 5 óra mire a végszerelékeink a helyükre kerültek, melyek elhagyós kivitelűek és 25lb bevonatos előkezsinórt alkalmaztunk, 2es méretű horoggal.
2023.05.09.
Balaton és meglepetései…
Nehéz szavakba önteni az elmúlt hét történéseit. Remek horgászaton vagyok túl. Bőkezű volt hozzám a Balaton, ám nem indult zökkenőmentesen.
Balatonszepezdre volt foglalásunk a párommal, de sajnos indulás előtt két héttel visszamondták a helyünket. Bosszús voltam, de gyorsan a megoldáson gondolkodtam. Kovács Norbi volt az, aki segített másik helyszínt találni, méghozzá a déli parton, a középső medencében, Balatonszemesen.
2023.04.13.
Frontos tavaszi kezdet
Az év első horgászatát a Látóképi víztározóra terveztük Cifi cimborámmal, ezúton is köszönöm az invitálást neki! Négy napra érkeztünk, igazi tavaszi időjárás fogadott minket, 18-20 fokos értékekkel. Már mindketten nagyon vártuk, hogy a természetben legyünk és a madarak énekére ébredjünk reggelente.
A négy napos horgászat kezdetét megelőzően érkeztünk meg a vízpartra délután. A táborállítást követően felszereléseinket készítettük elő, és mivel hamar öreg este lett, így nyugovóra tértünk. A következő nap reggelén kezdtünk neki a helykeresésnek és a végszerelékek elhelyezésének. Az előttünk elterülő vízterületet felosztottuk, igyekeztünk minden mélységet meghorgászni kezdésnek. Két bottal a túlparthoz közeli helyeket kezdtük vallatni, melyek bedőlt fákkal, akadókkal és kagylókkal tarkított részek, kb. 3,8-4 méteres mélységekben. A másik két szereléket a meder középső részein helyeztük el, 4,5- 5 méteres tartományokban, kicsit iszaposabb területeken.
2023.04.11.
A 2022-es év horgász szezonja a megszokottól eltérően kezdődött, egy telefonhívás érkezett a Pontycentrum csapatától. Lehetőséget ajánlottak fel számomra az új saját fejlesztésű HiCarp csalik teszt időszakára. Természetesen nagyon megörültem neki, hogy érdemesnek találtak rá, hogy bekapcsolódjak ebbe az időszakba, külön köszönet még egyszer fiúk. Persze a telefonhívás alatt már egyezettük is a részleteket és vártam a csalik érkezését, ami Tőlük megszokott módon már másnap landolt is nálam. Nem volt más hátra, induljon a horgászat.
Az elmúlt években a már jól megismert bányatavat választottam az első bevetésre, és kíváncsian vártam, hogy a tó uszonyos lakói miként reagálnak egy teljesen új termékre.
Délután érkeztünk a tóra, gyors bójázás után már kerültek is végszerelékek a helyükre. Az eredmény igazán hamar igazolta a csalik fogósságát, már az első éjszakám is elég hosszúra sikerült, három boton a három új csalit kínáltam fel 20mm méretben. A tapasztalatok azt igazolták az elmúlt években, hogy a hóember csalizás nem igazán volt eredményes számomra, így maradtam a fekvő módszernél. Az etetésre egy maréknyi félbe vágott bojli és egy lapát főtt magmix + tigrismogyoró került.
Még az esti fényváltás előtt mindkét bot „elsült”, elsőként a Pixy, majd nem sokára az Interwater. A jelentkezők az egyen méretnek mondató pikkelyesek voltak 9-12 kg súllyal. Az eset beálltáig ez a két csali adta folyamatosan a halat, hasonló egyedsúlyú halakkal.
2023.04.05.
Pontyozás az Orellanan
Orellana Spanyolországban az Extremadura régióban található, Spanyolország ötödik legnagyobb folyójának duzzasztásából jött létre. A folyót az 1960-as években duzzasztották, ami számtalan tavat és folyószakaszt hozott létre. A több mint 5000 hektáros 37 km-es Orellana-tó az egyik legnagyobb. Az Orellana tavat először a 60-as években telepítették be, és azóta sem. A fantasztikus vízminőségnek köszönhetően rengeteg természetes táplálék található meg benne. Az ismeretlenség és a potenciál teszi az Orellanát olyan egyedivé.
2023.04.03.
Elsőre telitalálat!
A 2023-as év első túráját a Balatonra terveztem, március végére.
Már hetekkel az indulás előtt folyamatosan figyeltem az információkat, hol, és milyen fogások jelzik, hogy igazán itt az idő. De közeledvén az induláshoz, egyre komolyabb lehűlést, és még szórványosan havat is jósoltak. Már az is megfordult a fejünkben, elhalasztjuk. Nem tettük!
Az utolsó hét kemény munkával telt, így méltán vártam a vasárnapi indulást, reménykedve az időjárás kegyességében. Eljött a nagy nap, irány Badacsony!
Késő délután lett, mire a végszerelékek a helyükre kerültek, 340, és kb.150 méteres távolságba iszapos aljzatra. Sajnos semmi különös dolgot nem találtam, gyakorlatilag az északi partra jellemző „teknőt” és az iszapon kívül elvétve néhány kagylót
Viszont a délutáni 18 fok közeli levegő és a víz, közel 15 fokos hőmérséklete bizakodásra adott okot.
Végszerelékeim a klasszikus elhagyósak (nem ólommal szerelt), 25lb előkezsinórral és 2-es méretű horoggal, amely alá egy hirtelen döntés miatt egy 30 mm-es HICARP Shellby (kagylós) bojli került.
2023.03.31.
Őszi pontyhorgászat a Tisza-tavon. A Dreamfish-HiCarp Team beszámolója
2022. áprilisában horgásztunk egy hetet a Tisza-Tavon a Sarudi medencében, sajnos kevés sikerrel, ami a rendkívül változékony, hideg időjárásnak és az ingadozó vízállásnak volt betudható.
Már ekkor latolgattuk a lehetőségeket, hogy az őszi túránkon hol szeretnénk horgászni. A választásunk végül az Abádszalóki medencében található Patkányos szigetre esett. Nagy izgalommal vártuk a horgászat kezdetét, mivel még korábban egyikünk sem pecázott itt.
A sok tervezést követően eljött végre az október és megérkeztünk a kikötőbe, amit pakolás és költözés követett. A kikötőből egy közel 4 km-es út várt ránk a vizen, hogy beköltözzünk a kiszemelt helyre.
Megérkezésünkkor egy gyönyörű, vadregényes hely fogadott minket, hamar el is foglaltuk a helyünket és elkezdtük építeni a tábort. Dénes a sziget déli csücskét választotta, míg jó magam a sziget középen, a keleti oldalon választottam helyet. Ezt követően mindketten vízre szálltunk és elkezdtük feltérképezni az előttünk elterülő hatalmas vízterületet.
Az előttem lévő területen rendkívül sok volt a tuskó, fásszárú növényzet, ami igencsak megnehezítette később a horgászatot. Az egyik bójámat 350 méterre 1.8 méteres vízben egy márgásabb területen helyeztem el, itt találtam jócskán élő kagylót. A másik bójámat 480 méterre 2.2 méteres vízben egy lágyabb, iszaposabb területre raktam le, itt kagylót és szúnyoglárvát találtam az iszapban mintavevő segítségével. Dénes meglehetősen nagy távon helyezte el a bójáit. Az egyik bóját a még fent lévő vízinövények szélére, 500 méterre, míg a másik bóját 650 méterre egy lankás mederváltozásra helyezte el. Itt az iszapban talált szúnyoglárva adott reményt egy-egy nagyobb ponty becserkészésére. Közben hamar öreg este lett és kellően el is fáradtunk, így már csak a következő nap reggelén kerültek a végszerelékek a helyükre.
2023.03.31.
Kezdetek a Hicarp csalikkal!
A hosszú és szürke tél már nagyon megviselt, ezért a hosszabbodó és egyre melegebb nappalok hatására éreztem a zsigereimben, hogy lassan eljön az én időm. Ideje leporolni a felszereléseket és folytatni ahol az előző szezonban abbahagytam, de már egy teljesen új csali palettával a Hicarp-al.
Már meg volt az időpont, május közepén 4 napra foglaltam helyet a Balatonra, pontosabban a szepezdi nagystégre. Viszont nem bírtam addig várni, ezért még a ponty tilalom előtt sikerült időt szakítani egy rapid pecára a kedvenc csatornámra a „máriai árokra”.
2023.03.29.
Bencze Lali tavalyi potykái a Tiszából.
A 2022-es évem nem egészen úgy alakult horgászat szempontjából, ahogy szerettem volna. Rengeteg munkám volt - aminek természetesen nagyon örülök - így csak pár lopott napom volt tavasszal és nyáron, amit a vízparton tölthettem. Borzasztóan vágytam már azokra az igazi, hosszú, nagyhalas pecákra és a hosszú, mozgalmas, munkával teli nyár után elhatároztam, hogy az őszi szezont, amennyire csak tudom, végig fogom horgászni. 4 hét horgászatot írtam elő magamnak a Tisza-tó, illetve a Tisza folyó partján eltölteni, ami szerencsére össze is jött. A Pontycentrum csapat tagjaként nyilván az új HiCARP bojlikat szerettem volna kipróbálni és tesztelni. A csapat többi tagja már tavasz óta próbálgatta az új csalikat, így hát remegve vártam, hogy én is horog elé füzzem őket.