PONTYCENTRUM

MAGYARORSZÁG

Bojli (átok vagy áldás)?

Bojli (átok vagy áldás)?

2018.04.09.

A mai nap: 2018 Április 8. Számomra nem a választások miatt fog emlékezetessé válni. Ez a vasárnap is úgy indult, ahogy a többi szokott. Üzenetet kaptam egy számomra ismeretlen embertől, ami nem is lenne furcsa, hiszen munkámból adódóan, vagy a horgászat miatt rendszeresen keresnek tanácsokért. Sajnos most nem tanácsot szeretett volna kérni, hanem két fotót küldött, némi magyarázattal. Amit nagyon köszönök neki, mert nem vagyok semmilyen horgász csoportban sem jelen, így nem értesülök dolgokról. A képen az a hal volt, amit 2016 őszén sikerült megfognom a Tisza-tó, több mint 10000 hektáros vizéből. Nem lepődtem meg, vártam már, hogy ki lesz az a szerencsés horgász, akinek ismét sikerül megfogni ezt a szépséges halat, ami akkor nekem a MINDENT jelentette amit el lehet érni egy vadvízi horgásznak!


Ezután jött a fekete leves! Már első pillantásra láttam a szerencsés spori mellett álló neves segítőjét. És ekkor olvastam, hogy 170 km-re bukkant fel a hal Abádszalóktól, ahol én fogtam. Sajnos nincs ekkora a Tisza-tó!


Már negyven éve horgászom, aminek szinte a felét a nagy halak kergetésével töltöttem. Mondhatom, hogy kijártam az iskola minden lépcsőfokát. Igen, horgásztam magam is magán tavakon a kétezres évek elején, két helyen is jártam 5-5 napot. Ezután sokat horgásztam egy magán lignitbánya tavon.Az elején még nem voltak óriás halak benne de, lassan megnőttek. Nyugodtan mondhatom, hogy szinte az összes halat megfogtam benne, de idővel ráuntam. Már csak mosolyogtam, mikor sorra fogtam a 20kg feletti pontyokat. Addig jelentett számomra kihívást, míg nehéz volt benne nagy halakat fogni.

Az évek alatt rengeteg embert ismertem meg, akik horgásznak gondolták magukat. Sok neves cikkíró, reklámhorgász, még a bójázást sem tudta megoldani, nem tudtak halat fogni. Erre kitaláltak egy embert, aki megoldja helyettük, némi ellen szolgáltatásért. Az ilyen tavakon elért „sikerek”számomra nem jelentenek semmit. Volt olyan ismerősöm, aki akkor tudta megfogni élete első 20 feletti pontyát, amikor én már ráuntam, mert viccnek tartottam az ottani horgászatot. Most meg azt hiszi, hogy ő a horgászok netovábbja.


Nem szeretnék senkit megbántani, vagy megítélni, mert magántavakon horgászik, mindenkinek szíve joga. Nekem nem jelent kihívást, és értéktelenek ezek a halak, bármekkora a súlyuk. Ez a véleményem. Az a bajom a magántavakkal, tisztelet a kivételnek, hogy a természetes vizeinkből szerzik a halakat. Szeretem a kihívást, de lassan már lehetetlen találni kis hazánkban olyan vizet, amire érdemes lenne leülni. Egy ponty, valószínűleg öreg korára éri el azt a méretet, amiért a magántavak horgászai érdeklődnek. Álltalában egy nagy tóból, ami tele van természetes táplálékkal kerülnek át egy kis tóba, ahol ez a bázis hiányzik. A baj ott kezdődik, hogy egy adott méretű vízterület egy adott mennyiségű halat
tud eltartani. Mivel itt abnormálisan sok a nagytestű hal, valamit ennie kell, mert vagy nincs, vagy nagyon kevés a természetes táplálék, de sok nem tudja megszokni az új közeget, lefogy és később elpusztul.

De nem ez okozza a vesztük! Mivel öreg állatok, már gyengébb a szervezetük és megszokták egész életükben a természetes közeget. A másik, ami szerintem a legveszélyesebb, a divathorgászok. Nem tudnak bánni a nagy halakkal, vagy nem is akarnak. Mivel a sikert nem sok erőfeszítés koronázta, igy nem is becsülik meg.


Itt szinte mindenki fog nagyhalat, bármilyen csalival. Nem itt dől el, ki a jó horgász.Nevetségesnek tartom az egyik horgászcsapatból a másikba vándorlást, számomra ezek hiteltelen emberek. Nem attól ügyes valaki, hogy mennyi 20 feletti pontyot fogott, inkább az a kérdés, hogy hol fogta?


Több felkérést kaptam az évek alatt, hogy horgásszak ilyen tavakon, teljes térítéssel fogadnának, még az úti költséget is fizették volna, mégsem mentem. Hívtak olyan helyre is, ahol nem lehet egyébként, de nekem megengednék. Nem horgászok olyan vizeken, ahol bárki halandó nem horgászhat, nem kell kiváltság!Ingyen eljuthattam volna a Rainbow Lake-re is, az sem érdekelt.


Visszakanyarodva az elejére, a Tisza-tavi pontyomhoz. Nem neveztem el, nem adtam neki nevet, mert ez is csak divat szerintem, és nem majmolom a külföldieket, ezért nem kereszteltem el.


Általában évi 10-12 hetet horgászom. Régebben sokkal többet, akár 120-140 éjszakát is eltöltöttem a vizek partján. Az utóbbi években, már csak természetes vizeken horgászom, ahol látom a kihívást, az érdekel. Van, hogy évekig sem tudok fogni 20kg feletti pontyot, de ez nem szegi kedvem, hiszen, ez a normális! Szeretem a természetet, a csendet. Szerintem a faházak, klímával és kábeltévével ellátva, nem tartoznak a természet szeretetéhez, de, ez megint csak az én véleményem.

Mikor 2016 őszén megfogtam ezt a pontyot, az egész pályafutásom sok-sok év munkája köszönt vissza a merítő hálóm mélyéről. Azt a sok nélkülözést, áldozatot csak azok tudják, akik igazán közelről ismernek. Én nem vagyok gazdag, de, vannak támogatóim, (vagy inkább barátaim) ,különben nem tudnám így folytatni. Amit nem tudok megköszönni, míg élek nekik. Úgy is mondhatnám, hogy a horgász életem fő műve ez a hal. Nem szeretnék 35kg-os pontynál nagyobbat fogni soha életemben, mivel a ponty nem nő nagyobbra természetes közegében! Arra is gondoltam, hogy már lehet nem is fogok nagyobbat az életemben. (Azért szeretnék!)


Ma egész délelőtt nem találtam a helyem, még enni sem volt kedvem valahogy. Megmozgatom a fűnyírót, gondoltam eltereli a gondolataim, sajnos nem így lett.


Ekkor felnyergeltem az országúti bringám, ez szokott segíteni a stresszen. Cikáztak a gondolatok a fejemben, a halra gondoltam. A pillanat, mikor először áttörte a felszínt, amikor csak néztem, és remegő kezekkel nem tudtam a horgot kivenni a szájából.


Aztán ismét bevillan a kép az új lakóhelyén készített fotó.


A szívem egyre jobban zakatol. Az órám kijelzőjén a kilóméter mérő egyre magasabbra szökik,a szívem egyre gyorsabban kalapál. A combom majd szét robban, úgy lüktet. Egyre kapkodom a levegőt, de nem érdekel semmi. Csak az ideg tombol bennem. Egyszer csak egy szorító érzés a mellkasomban, és elsírom magam. Potyognak a könnyeim, nem szégyellem. Megfeszül miden izmom és tekerek ahogy az erőmből telik. Egyszer csak letilt a szervezet, megszédülök egy pillanatra, és elhányom magam. Ekkor már nem látok, és meg kell álljak, egyszeriben üresség lesz úrrá rajtam. Nem tudok mit kezdeni az érzéseimmel. Hát ezt jelentette nekem ez a hal...


Azért írtam le, hogy érezze mindenki a súlyát ennek a dolognak, vagy annak, hogy most mit érzek!


Tudok nagyon sok áttelepített halról. Tudok több (neves) horgászról, akik ki vannak tiltva tavakról Magyarországon, mert el akarták vinni a nagy pontyokat. De tudok külföldi nagynevű cég tulajdonosáról is, aki szintén lopta a halakat. Most meg itt tapsolnak neki. A múltat nem lehet letagadni, vagy elrejteni. Sajnos amíg van kereslet, kínálat is lesz.


Ez volt életem hala, ezértis élem meg ilyen rosszul. Meg kellene érteni, hogy könnyű munkával nem lehet nagy eredményt elérni egyik sportban sem! Még ha valaki rengeteget tesz érte, akkor sem lehet Ben Johnson.


Nem tartom magam nagy embernek a horgászatban. Amit elértem, saját magamnak köszönhetem. Régen nem volt internet, és olyan emberek, akik ellátak volna tanáccsal. Úgy kellett mindenre kudarcok árán rájönnöm. Volt idő, mikor a fotón pózoló segítő videóit néztem tátott szájjal. Nem tagadom, fel néztem rá akkor. Nagyon jó horgásznak tartom a mai napig, e, már nem felfelé nézek rá évek óta...


Egy ideig azt hangoztattam, hogy nem megyek többet külföldre horgászni. Mert nálunk vannak a legjobb vizek európában, de sajnos megrendült a hitem a magyar vizekben. És a magyar törvények elnéző erejében! Sajnos még mindig olyanok hozzák a szabályokat, akiknek nincs szakmai hozzáértése. Vagy egyszerűen féltik a fizetésüket. Olyanok szavazzák meg a horgásztörvényeket, akik harminc-negyven éve három horoggal, meg kukoricával horgásznak, pedig már véget ért a kommunista rezsim! Ha nem értünk valamihez, nem baj, nem tudhatunk, mi sem mindent. Nézzük meg, hogy hogyan csinálják fejlettebb nyugati országok. Ez kikívánkozott belőlem, ezért virtuális papírra vetettem.


Szeretném megköszönni a rengeteg együtt érző embernek, akik kapcsolatba léptek velem ezzel az üggyel kapcsolatban, és megértik a felháborodásom.


Tisztelettel: Folytyik Zoltán

Mint több más honlap, a mi honlapunk is sütiket használ a felhasználói élmények teljességéért.
További információ

Engedélyezem